1983: kiállítások országszerte

A tiszaluci nagyközségi művelődési ház, a miskolci Mini Galéria, az Orosházi Üveggyár művelődési háza, a zalaegerszegi képcsarnok, a Csepeli Iskolagaléria, a hajdúszoboszlói Kisgaléria, a szentendrei, valamint a dabasi művelődési központ - ezek Kovács Éva 1983. évi kiállításainak főbb helyszínei.

A modern, kékkel nyomott meghívó részlete

A szentendrei kiállítás alkalmából a művelődési központ reprezentatív kiállítási katalógussal rukkolt elő. Az A5-ös méretű meghívó már maga is hatoldalas, kék színnel nyomva, benne dr. Pogány Ö. Gábor korábban már ismertetett méltatásával. Ám a meghívóhoz ugyanolyan méretű, de valamivel vékonyabb, minőségi papírra nyomtatott nyolcoldalas betét is tartozott, Kovács Éva nyolc különleges kerámia figurájáról készült színes fotókkal, melyeket Gajzágó Jolán szentendrei fotós készített.

Kovács Éva ekkor még Budapesten élt, és talán az 1983-as szentendrei fogadtatás is közrejátszott abban, hogy rövidesen feladta fővárosi otthonát és műhelyét, hogy a művészek városában, Szentendrén vásároljon egy felújítandó házat, rendbe hozassa, majd odaköltözzön műhelyestől, mindenestől.

A tárlatról Pellionisz Valéria művészeti író tudósított a Tükör c. hetilap Heti ajánlat rovatában:

"KOVÁCS ÉVA KERÁMIÁI

Szentendre, Művelődési Központ

A szentendrei meghívó mellékletének egyik szép részlete
Fotó: Gajzágó Jolán

Kovács Évának már majdhogynem végzete a siker: rátalált egy arány- és formarendre, amely simogató gyöngédséget ébreszt az emberben, akár a kölyökállatok gömbölyűbb fejformája. Nem is kellett nagyon keresni: ez az arány- és formarend ugyanaz, mint amelyet az etológusok táblázatokon mutatnak be. Így azután a kerek fejű, bumfordi emberkéket, lánykákat fodros vagy egyszerűbb ruhájukban a szó szoros értelmében úgy viszik, mint a cukrot - tudniillik édességüket veszik elsősorban észre bennük...

Pedig ezek a figurák nem csak és nem elsősorban bájosak: erényük inkább egyszerűségükben rejlik. Abban ugyanis, hogy szervesen nőnek ki a korongolt, edényszerű formákból, tovább folytatva Kovács Margit hagyományát, de a mézeskalácsbáb-színességet egyfajta nagyon finom, rózsaszínes, gyöngyházas, halovány drappos mázfajtával helyettesítve, és ízléssel ,meglovagolva' a század eleji boldog békeidők iránti nosztalgia hullámát.

A siker bizony csapda is: akit a ,közönség' szeret, az azt csinálja, amit várnak tőle. Nem könnyű így újítani. Kovács Éva azért megkísérelte: nagy méretű tálakba helyezett domborműszerű figurák jelzik újszerű törekvéseit."                 (Tükör, 1983. július 10.)

"Nagy méretű tálakba helyezett domborműszerű figurák jelzik
újszerű törekvéseit."

Ez a táncoló pár is szerepelt a meghívó mellékletében
Fotó: Gajzágó Jolán

Nem lehet nem felfigyelni a kissé kritikus hangvételre, amely a fenti rövidke írást jellemzi, és amely először hangzik el Kovács Éva kerámiáival kapcsolatban, valamint a Kovács Margit figuráival történő párhuzamba állításra. Ez utóbbit erősíti a két művész vezetéknevének azonossága, amelyből néha megmosolyogtató félreértések adódnak ("- Nem tudtad? Ő Kovács Margit lánya...!") A közönség szeretete olykor intimpistáskodásra, "jólérte-sültségre" késztet bizonyos embereket, amit rossz néven venni nem, legfeljebb elnézően tudomásul venni lehet.

Kovács Éva töretlenül folytatja a megkezdett utat a következő bő két esztendőben is, kiállításain azt nyújtva, amit várnak tőle: táncoló párokat, menyasszonyt-vőlegényt, babaváró kismamákat, kisgyerekes anyákat... Ám a lelkében lassan újra feltámad a belső kényszer, hogy elindítson valami mást is, valami újat, ami majd 1986-ban válik kézzel fogható valósággá.

BELSŐ KÉNYSZER VEZETETT - Beszélgetés Kovács Évával (1983)

Kovács Éva Thököly úti műterme egy budapesti bérház legfelső emelete. Helyiségeit teljesen megtölti az előkészített vagy már kiégetett kerámiák tömege. Szinte félünk, hogy a födém leszakad, annyi figura zsúfolódott össze. Az utóbbi években végtelen folyamként áramlik itt át az alkotások szüntelen sora. Ez már önmagában is arról beszél, hogy Kovács Éva munkáit kedvelik és keresik. De hogy ezek a művek épp ilyenek lehessenek, ahhoz a művészi felfogás és meggyőződés mellett a szakmai, technológiai ismeretek fölényes tudása szükséges.

- A főiskolai képzés után - mondja a művész - a technológiai ismeretszerzés útját, úgy érzem, mostanig végigjártam. A főiskola után a Gránitgyár tervezője voltam, érdekelt a használati edények formatervezése. A legszigorúbb követelményeket ezek támasztják a tervezővel szemben, mert az ipari formatervezés emberközpontú és esztétikus kell hogy legyen.

- Végül is hogyan határozta el magát arra, hogy a formatervezéssel felhagy, szobrászati megoldások felé törekszik?

- Ebben szándékosság kevés volt, belső kényszer vezetett erre az útra. Hogy az út, amin járok, jó-e vagy sem, nem vagyok hivatott elbírálni. De mindig lényegesnek tartottam, hogy mondanivalóm közérthető legyen és sokakhoz szóljon. A közérthetőség nehéz kérdés, mert az érdeklődő társadalom igen sokrétű. Azok a műalkotások éri el céljukat, amelyeket sokan tudnak befogadni.

A közérthetőséget váltakozó sikerrel és sikertelenséggel már sokszor megkérdőjelezték. Kovács Éva kerámiáinak népszerűségét a kiállítások és a vásárlások igazolják. Ehhez témaválasztási és technológiai kivitelezési módszerei is hozzájárulnak.

A kiállítások egyes figurái nemcsak önmagukban lezárt alkotások - bár természetesen lehetnek azok is -, hanem összességükben különböző élményanyagok csoportos elbeszélései. Így a falusi esküvő a menyasszonnyal, vőlegénnyel, nyoszolyólányokkal, vőféllyel, majd a fiatalasszony és az anya gyermekével, végül a halál a siratóasszonyokkal. Egyes jeleneteinek bizonyos etnográfiai tartalmai vannak, de ezek nem népviseletben, inkább elvonatkoztatottan jelennek meg.

- Gyerekkori élmények élnek bennem. Ezeket mai szemmel nézve mondtam el - játékos áttételben - az élet lényeges jelenségeit.

A kerámia alapformáinak visszaadása mellett igen sok olyan elemet látni a felületen, amely új kísérletezéseinek eredménye, és ez ugyanakkor a műves jellegnek is megfelel. Örömmel fedeztem fel a textillenyomatok alkalmazását díszítőelemként, hiszen a kerámiaművesség kezdetén még korai textil és háncs tartóedények lenyomatait ott látjuk az őskori cserepeken.

- Az évekig tartó formatervezési gyakorlat kialakított egy sajátságos készítési technológiát. Az edény készítése során a formázás titkait el lehet sajátítani, csodálatos plasztikai játékokat, de ezek az edénykészítésnél már nem alkalmazhatók. Ezért a figuráimon szeretem alkalmazni ezeket a kikísérletezett lehetőségeket. Ha kendőt rakok rá, akkor textillenyomattal díszítem, a merevebb formát bekarcolással érzékeltetem. Ha az Anna-bál nyári, fodros, felszabadult hangulatát adom vissza, akkor ez megjelenik a ruhákon és az alakok kezében fogott virágokon is. Ezek a felületet játékosan megbontják.

- Korábbi pályája éles kanyarokkal volt teli. Ilyen lesz a jövő is?

- Nem tudhatom előre. Ha eljön az ideje és szükségét érzem, majd akkor változtatni fogok, mert a bennem lévő belső kényszer természetszerűleg alakít tovább.

                                                                                                         Szentléleky Tihamér

(Megjelent a Nők Lapja 1983. július 23-iki számában.)

Kiállítások éve

Kovács Éva 1982-es berni kiállításának
meghívója

1982-ben a kiállítótermek és galériák Kovács Évát szinte kézről-kézre adták. Egymás után nyíltak tárlatai Budapesten és vidéken, szám szerint kilenc! Köztük egy Bernben, Svájc fővárosában.

Íme, az 1982-es kiállítások helyszíneinek listája:

- Budapest, Vár, Iparművészeti Vállalat
- Budapest, BM Művelődési Ház
- Szekszárd, Művelődési Központ
- Budapest, Képcsarnok Vállalat Derkovits Terem
- Szentes, Művelődési Központ
- Nyíregyháza, Művelődési Központ
- Eger, Művelődési Központ
- Bern, Tátra Galéria
- Jászberény, Művelődési Központ

A berni meghívó középső oldalpárja

Művészettörténészi méltatás

Az első komoly szakmai méltatás Kovács Éva műveiről dr. Pogány Ö. Gábor* tollából látott napvilágot ebben az időben, amely később aztán éveken át több kiállítási meghívó és  katalógus bevezetőjeként szerepelt:
                                                                    *

KOVÁCS ÉVA alig tizenöt esztendeje dolgozik mint önálló alkotóművész, s ma már elmondható róla, hogy a legismertebb kerámikusok közé tartozik. Az Iparművészeti Főiskola elvégzése után néhány évig az egyik legnagyobb fővárosi vállalatnál működött sorozatban előállítható kőedények tervezőjeként, s mint ilyennek, rendkívül ízléses és egyúttal igen célszerű használati tárgyak kerültek ki rajzasztaláról és az elképzeléseit a nagyszériás gyártás lehetőségeivel szembesítő kísérleti műhelyből. Amikor mégis úgy döntött, hogy két keze munkájával az egyedi művek megalkotására összpontosítja képességeit, továbbra se lett hűtlen a művészi étkészleteket, díszedényeket vásárló közönséghez, ám egyre több időt és energiát fordított figurális kerámiák létrehozására. Legutóbbi tárlatain életképszerű alakos kompozíciókkal lepte meg híveit, s ezeket olyan sajátos formai jegyekkel ruházta fel, hogy a szellemes, jellegzetes kisplasztikák kedvelői mint egyéni stílusban mintázott, eredeti hangvételű műtárgyak mesterét tartják őt számon.

Művészete két szilárd pillérre épül, a szobrászat terén szerzett megbízható képzettségére és a kerámiakészítéshez nélkülözhetetlen anyagtani találékonyságra. Mindkét irányú adottságait a főiskolai tanulmányok fejlesztették ki benne kreatív tulajdonságokká, sokoldalúan iskolázott szobrász Borsos Miklós tanszékén lett belőle, a kerámika különböző válfajainak hibátlan kivitelezéséhez szükséges égetési eljárásokat, a színek, mázak alkalmazásának módjait, fortélyait Csekovszky Árpádtól tanulta. A felsőfokú iparművész-oktatás ama nemzedékéhez, sorványához kötődik, amelyik kellő felkészültség birtokában fokozta esztétikai értékké a tárgyalkotó tevékenység termékeit, s nem elégedve meg az artisztikus megoldások látszatával, a művészi igényesség szószólója, következetes képviselője lett. A hatvanas évek pályakezdő ifjú textilesei, ötvösei, könyvészei, bőrdíszművesei és - persze - a szilikátipari technológiával termelők hivatottai tudatában voltak annak, hogy századunk megváltozott körülményei, bonyolult feltételei között biztosítaniok kell szakmájuk hagyományos társadalmi súlyát, helyre kell állítaniok az iparművészet valahány ágazatának a történelmi tekintélyét.
Kitűnő professzoraik megismertették őket azokkal az érvekkel, intellektuális követelményekkel, melyeket magukévá téve megkérdőjelezhették, teljes joggal kétségbe vonhatták az egyes műfajok, művészeti ágak között felállított rangsort, a téves hiedelmek, hamis tanok nyomán kialakult előítéleteket, s nyíltan hangoztatták, hogy egy festmény, szőnyeg, kertszobor, nyomdatermék között különbséget tenni csupán minőségi szempontok szerint lehet. Aki az új épületekre domborművet mintáz, nem jogosultabb fellépni a Parnasszoszra, mint az, aki a belső terek falait gondosan megszerkesztett majolikalapokkal burkolja.

Kovács Éva efféle elvek vállalásával szabott mértéket munkálkodásának. Őszintén hisz a kerámikus tennivalóinak nemes céljaiban, meg van győződve arról, hogy egy ötletesen alakított, díszített váza, kedvesen motivált játékos figura maradéktalan művészi élményben részesíti az érzékeny kedélyű műbarátot. Újabb produkcióját tulajdonképpen a szobrászat körébe kellene sorolni, bár mosolyra fakasztó jeleneteinek, derűt árasztó jellemképeinek stilizáltsága a gépies osztályozáskor az iparművészetek csoportjába kerülhet. De ha igazuk van a régieknek, a művészettörténelem klasszikusainak, akkor az ilyen értelmű kategorizálás különben is felesleges, egykoron még az építészetet is a képzőművészetek közé számították. Kovács Éva korzózó szerelmesei, várandós menyecskéi, esküvőre induló hajadonjai, ruhácskák fodraiban kellemkedő kisasszonyai legfeljebb csak humoros megfogalmazásuk miatt sodródtak a dísztárgyak provinciájába, mert a műfajok protokolláris rendjéhez szokott elfogultságok a műalkotásokat kötelező fontoskodás nélkül nem fogadják be a "nagyművészetek" birodalmába. Holott a groteszk vonásokat mostanság a modernség korszerű kellékei között emlegetik, legreklámozottabb képzőművészeink - deheroizálás címen - nemzeti nagyjainkat is házi köntösben, erkölcsi alsóneműben, köznapi esendőségük gyarlóságait hangsúlyozva szólítják az utókor ítélőszéke elé.

Kovács Éva a fonák helyzeteket, a modoros kényeskedőket is pajkos megértéssel, kacér huncutkodással állítja a tárlatlátogató elé; jól szórakozik a szenvelgőkön; a piperkőcök feje fölött összekacsint a közönséggel. Módszere nem csak egyéni, de egyúttal korszakos érvényű is, híven tükrözi korunk sajátos kulturális törekvéseit. Főként a népművészet mélyreható befolyását mutatja, azt a folyamatot, ami a művészetek szinte minden megnyilatkozásában érezteti hatását. Mintha valamiféle  neorokokós eklektika párosulna a gölöncsérek cserépbabáival, s a bábjátékok csillag-szemű szereplői francianégyest lejtenének, a falusi leánykák és legények maszkabálban jönnének össze, miután a jelmezkölcsönzőből sikerült megszerezniök az egykori szalonok hölgyeinek és aranyifjainak estélyi öltözékét. Mindez paródia is egyben, mert a folklór Kovács Éva kezén utat nyit a mesés valószínűtlenségek, az ártatlan fantáziálgatások érvényesítésének.

A magas hőfokon tartósított agyagfigurák - a népi jelleget megőrizve - lényegében fehérek, a finomabb formák élein az ezer celsius feletti égetés füstös nyomaival, helyenként a máz savas okkerfoltjaival. Kovács Éva széles körű sikereire, nemzetközi népszerűségére műveinek bája a magyarázat., a kecs és csín vidám hangulatát viszont némi fanyar hangsúly ellenpontozza, ami megint azt tanúsítja, van mód tetszetős, vonzó műtárgyakat úgy megalkotni, hogy azok magas művészi színvonalat is elérjenek.
                                                                                                          dr. Pogány Ö. Gábor

----------------------------------------------------------------
* DR. POGÁNY Ö. GÁBOR (Kispest, 1916 - Budapest, 1998) művészettörténész, művészeti író.

1939: Pázmány Péter Tudományegyetem, tanára Hekler Antal
           Humboldt Egyetem, Berlin
           École du Louvre, Párizs
1945-1947: a Szépművészeti Múzeum muzeológusa
1947: Baumgarten-díj
1947-1950: a Fővárosi Képtár igazgatója
1950-1952: a Múzeumi Központ elnökhelyettese
1953-1955, 1956-1957: a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyettese
1957-1980: a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója
1996: a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje.

1960-1972: a Művészet c. folyóirat főszerkesztője
1961-1980 között a Művészettörténeti Értesítő főszerkesztője
A művészettörténei tudományok kandidátusa. Kutatási területe a XIX. és XX. század magyar művészete. A Fővárosi Képtár, az Országos Képtár és a Szépművészeti Múzeum magyar gyűjteményeiből 1957-ben megszervezte a Magyar Nemzeti Galériát, 1975-től pedig a Magyar NemzetiGaléria áttelepítését a Kossuth téri Kúriából a Budavári Palotába. Nyugdíjba vonulása után az elfelejtett és el nem ismert festők megismertetésén fáradozott. A Művészetben Budai Timót és Tibélyi Gábor néven is írt.                                                         (Forrás: artportal.hu)

1981

A balatonfüredi kiállítás katalógusának egyik illusztrációja
a műtermében, munka közben ábrázolja Kovács Évát

Az 1980. évi négy kiállítás kijelölte Kovács Éva további útját. A következő esztendőben, 1981-ben már hét (!) helyre hívták: újra Békéscsabára, a Munkácsy-terembe, majd Szeged-re, a Móra Ferenc Múzeumba, az Iparművészeti Vállalat balaton-füredi galériájába, a tápószelei múzemba és a DOTE kiállító-helyére Debrecenbe. Mindezek mellett Bécsbe, a Collegium Hungaricumba.









A Békés Megyei Népújság két alkalommal is fényképes tudósítást közöl az egyébként mindössze egy hétig nyitva tartó tárlatról. 1981. április 9-én ezt írja:

"Kovács Éva kerámiái a képcsarnokban

Két évvel ezelőtt mutatkozott be Békéscsabán, a Képcsarnok Vállalat Munkácsy-termében Kovács Éva keramikusművész. Figurális kompozíciói és használati tárgyai nagy sikert arattak. A művésznő újabb alkotásaiból 1981. április 11-én, délelőtt 11 órakor nyitnak kiállítást Békéscsabán, a Munkácsy-teremben. Bevezető szavakat Bihari József, a Pest Megyei Múzeumi Szervezet igazgatója mond.

Képünkön Kovács Éva ,Menyasszony és vőlegény' című kerámia szobra látható."

Békés Megyei Népújság, 1981. április 9.

A megnyitó után néhány nappal, április 16-án ugyanez az újság címoldalon, a fejléc melletti két hasábos fotón hozza a tárlat egyik impozáns részletét, amelyen megszámlálhatatlan kerámia figura sorakozik. Gál Edit fotóriporter felvételéhez a képaláírás mindössze ennyi: "Ismét nagy érdeklődés kíséri Kovács Éva keramikusművész bemutatkozását a Képcsarnok rendezésében, Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Teremben. Az április 11-én megnyílt kiállítás 18-ig tekinthető meg."

Már ami a kerámiákból megmaradt addig - tesszük hozzá, hiszen az újabb bemutató a korábbinál is nagyobb siker.

Békés Megyei Népújság 1. oldala, 1981. április 16.

Érdekesség: a fehér mázról és a csillagszemekről

Kovács Éva első kerámia figuráinak
még nem volt mázas az arca és a keze, és a
csillagszemeket is egy későbbi ötlet szülte.
A művésznő korai darabjain még felfedezhető
a népművészet stílusjegyeinek tudatos
alkalmazása, amely későbbi alkotásaiból
fokozatosan eltűnik

A kerámiák kezdetben máz nélküli arccal és hagyományos, bekarcolt szemmel készültek. Nem sokáig... "Megkérték" illetékes helyen Kovács Évát, hogy a jövőben ne hagyja a figurák arcát-kezét terrakottán, mert az Kovács Margit és Kiss Roóz Ilona stílusa - emlékezett vissza nemrég ismerősünk, aki abban az időben az egyik Képcsarnok-üzlet vezetője volt. Én pedig azt tudakoltam a művésznőtől egy alkalommal, hogy hogyan lettek a bekarcolt szemekből "csillagok"?

- Szerettem volna valami rendhagyót kitalálni, valami olyan jelzést, amivel kiválthatom a bekarcolt szemeket - tudtuk meg a műhelytitkot.

Az elgondolás isteni szikrának bizonyult, hiszen már az első darabok megjelenése után a közönség ráragasztotta a Kovács Éva-figurákra a "csillagszemű" jelzőt.

(Zárójelben jegyezzük meg, hogy az évek során mások is próbálták lemásolni az ötletet: jelentek meg a boltokban fehér színű és csillagszemű kerámiák, azonban kevés sikerrel. Hiszen a csillagszem addigra már Kovács Éva kerámiáinak védjegyévé vált.)

Hódító útjukra indulnak a "csillagszemű kerámiák"

Kovács Éva dunaújvárosi
kiállítási meghívójának elő-
oldala

Az 1980-as esztendő áttörést hozott Kovács Éva keramikusi pályáján. Négy kiállítása is nyílt abban az évben - Gödöllőn, Budapesten, Ózdon és Dunaújvárosban -, ezekből a dunaújvárosi Képcsarnokban rendezett tárlat minden valószínűség szerint kitűnik. A Képcsarnok Vállalat meglátta az üzleti lehetőséget a művésznő munkáiban, és az is kiderült, hogy Kovács Éva nemcsak tehetséges keramikus, de szorgalmas és termékeny is, lehet rá számítani. Így hát elindultak a csillagszemű kerámiák évtizedekig tartó hódító útjukra.

A korabeli fotók tanúsága szerint neve már becsalogatta a vásárlókat, hiszen a figurák oly annyira mások, mint a már elhunyt Kovács Margitéi, vagy az akkor már igen népszerű Kiss Roóz Ilonáéi.

Kudlik Júlia és Kovács Éva

A dunaújvárosi tár-latot Szentléleky Ti-hamér* muzeológus nyitotta meg, és a megnyitó ünnepsé-gen a korszak egyik legnagyobb tévébe-mondó-sztárja, Kudlik Júlia** is közreműködött. Kovács Évát el-lepték a virágcsokrok, az elismerő szavak és kézszorítások mellett autogramokat kértek tőle, mint egy filmsztártól.

Kovács Éva a dunaújvárosi tárlatlátogatók körében

Az érdeklődés végigkísérte Kovács Éva keramikusi pályáját

Kovács Éva mellett Bihari József látható ezen a képen,
a Pest Megyei Múzeumok akkori igazgatója, aki a művésznő
számos kiállítását nyitotta meg a következő években
Fotók: Milos József

1980 elején fél kolumnás, fényképes cikket írt a Budapesten megjelenő, angol nyelvű Daily News című lapba a szegedi illetőségű Tóth Béla újságíró, aki maga is a Kovács Éva-kerámiák gyűjtőjévé vált az évek során:

"KOVÁCS ÉVA KERÁMIÁI
Faenza, München, Toronto után - Gödöllőn is

Daily News, 1980. január 8.

Kovács Éva kerámiaművész budapesti stúdiójában láthatjuk a fodros blúzokkal és csipkés kendőkkel díszített kerámia figurákat. Természetesen a figurák minden részét agyagból készíti a művész, aki 1962-ben Borsos Miklós Kossuth-díjas szobrászművész tanítványaként diplomázott a budapesti Iparművészeti Főiskolán. Nem csoda hát, hogy a szobrászat jellegzetes vonásait fel lehet ismerni. Csak az alapokat készíti fazekaskorongon, a kezek és a ruhák mindegyike kifogástalan kézimunka.

Az agyagfigurákat 990 C-fokos elektromos kemencében égeti ki. A munka következő fázisa a mázazás és a díszítés, majd egy második, utolsó égetés következik.

Kovács kisasszony a finom színeket részesíti előnyben, a fehéreket, sápadt sárgákat és halvány barnákat, kékeket. Ettől az otthonok polcaira, asztalaira kerülő figurái illeszkednek a környezetükbe, ugyanakkor ragyogó  atmoszférát teremtenek. Az ő alakjai, a lányok vagy a többalakos kompozíciók életre kelnek. Az agyagfigurák összedugják fejüket, felfelé vagy lefelé néznek, és arcukon csodálat vagy ártatlanság tükröződik. Hajukat gyakran szalag fogja össze, növelve arcuk fiatalos báját.

Az elmúlt évtizedben Kovács kisasszony számos egyéni és csoportos kiállításon mutatkozott be mind itthon, mind külföldön. Munkáit Faenzában, Münchenben, Würzburgban, valamint Torontóban, Kanadában mutatta be. Következő kiállítása a Gödöllői Múzeumban lesz, február végén."

A dunaújvárosi tárlat egyik ragyogó, több alakos kompozíciója

----------------------------------------------------------------------------

* SZENTLÉLEKY TIHAMÉR (Nagyvárad, 1919 - Budapest, 2007) 1937-41 között a Pázmány Péter Tudományegyetemen jogi tanulmányokat folytatott, de közben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen is tanult, ahol 1951-ben ókori és középkori régészetből szerezte meg diplomáját. 1955-ben a veszprémi Bakonyi Múzeum igazgatója lett, hozzá tartozott Vas és Zala megye is. 1961-től 1972-ig a szombathelyi Savaria Múzeum igazgatója, 1963-tól pedig a Vas Megyei Múzeumok igazgatója volt. Vas megyei feltárásait ismertető munkái mellett jelentősek a Szépművészeti Múzeum antik mécseseiről szóló írásai is. Munkájának eredményeit az Archeológiai Értesítőben, a Savariában, a Fasti Archeologiciben, a Schield von Steierben tette közzé.

1961-től 8 éven keresztül a TIT Vas megyei elnöke volt. A TIT keretében több száz előadást tartott a művészettörténet, ókortörténet, Savaria-kutatásoktémeköreiben, valamint az egyiptomi, görög és római kori művészetekről. 1967-ben egyik kezdeményezője volt a Savaria Nyári Egyetem megrendezésének, és annak rendszeres előadója is volt.                                                                                (Forrás: members.iif.hu)

** KUDLIK JÚLIA (Budapest, 1945 -      ) a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett (2013) magyar újságíró, televíziós műsorvezető, bemondó, a Magyar Televízió örökös tagja.

Mindenesként kezdett dolgozni a Magyar Televízió ifjúsági osztályán, majd elvégezte Fischer Sándor beszédtechnikai tanfolyamát. 1964. február 29-én szerepelt először a televízió képernyőjén. Még ebben az évben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész tanszakára, valamint az ELTE bölcsészettudományi karának magyar-népművelés szakára, esti tagozatra. Utóbbin 1971-ben szerzett középiskolai magyartanári diplomát.

1965-től évtizedeken át vezette a Delta tudományos híradót, e mellett megszámlálhatatlan műsor és rendezvény háziasszonya volt - köztük az 1971-es, 1972-es Táncdalfesztiválnak (Ősz Ferenccel), majd a Fölszállott a páva/Röpülj  pávának Antal Imrével, akivel több más műsorban is legendás párost alkottak.

Publikációi közül megemlítendő a Ha az ember elmúlt annyi... (1988), valamint a Juli suli 1. és 2. kötete (1995, 1997).                                                                                                            (Forrás: wikipedia.hu)

A második önálló tárlat, ezúttal Békéscsabán

"A Képcsarnok következő vendége Kovács Éva keramikusművész lesz, akinek kiállítása november 23-án nyílik - adta hírül a Békés Megyei Népújság 1978. november 19-én. A pár soros kis cikk végén ezt írják: - A fiatal művész (...) kezdetben főként étkészleteket tervezett, most jelentkezik először figurális alkotásokkal is."

Ezt a fotót már a megnyitón készítette Gál Edit, a Békés Megyei Népújság fotóriportere, és a november 24-iki lapszámban látott napvilágot. A képaláírás: Tegnap délután Békéscsabán, a Munkácsy Mihály teremben Kovács Éva keramikusművész kiállítását nyitotta meg Sass Ervin*, lapunk kulturális rovatának vezetője. Az alkotó 1970-ben szerepelt először önálló kiállításon, edényeit pedig bemutatták 1973-ban is a torontói I. Iparművészeti világkiállításon. A mostani kerámiakiállítás december 7-ig látható Békéscsabán. Képünkön: középen áll Kovács Éva, a tárlatlátogatók körében.

-----------------------------------------------------------------------------
* SASS ERVIN (Orosháza, 1929 - Békéscsaba, 2016) újságíró, költő, színikritikus, Békéscsaba meghatározó egyénisége. Családjában generációk óta hagyomány volt az oktatás, a népművelés.

Sass Ervin 1947-ben érettségizett az Orosházi Evangélikus Gimnáziumban, 1968-ban a Debreceni Tanítóképző Főiskolán szerzett népművelő-könyvtáros diplomát. Felmenői révén kötődött Hódmezővásárhelyhez is.
Évtizedek óta Békéscsabán élt, és munkáival a város szellemi életét gazdagította.
Újságírói pályája 1948-ban indult, dolgozott az Orosháza és Vidéke napilapnál, majd az Orosházi Hírek, a Viharsarok Népe és jogutódja, a Békés Megyei Népújság szerkesztőségében. 1962-től 1991-ig - négy év megszakítással - a Békés Megyei Népújság kulturális rovatának vezetője volt. Nevéhez kötődik a Köröstáj című irodalmi-kulturális kiadvány (a Békés Megyei Népújság mellékleteként jelent meg heti rendszerességgel - a szerk.) megjelentetése, melynek 1962-1990 között szerkesztője volt. 1992-től a Napi Délkelet olvasószerkesztője, a Heti Délkelet, a Csabai Mérleg és a Ludové Noviny külső munkatársa, majd a 2001-ben alapított, évente megjelenő A Jelen című, orosházi almanach szerkesztője, A hónap című internetes kulturális folyóirat állandó munkatársa.

Több verseskötet szerzője.                                                                                     (Forrás: barkaonline.hu)

Első önálló kiállítása Szegeden

1970 nyarán, több hazai és külföldi csoportos kiállítás után a Képcsarnok Vállalat szegedi, Kárász utcai egységében, az azóta megszűnt Gulácsy Teremben önálló bemutatkozásra nyílt lehetősége Kovács Éva keramikusművésznek, amely két hónapon át, júliusban és augusztusban volt látható.

A leporelló kiállítási katalóguson edények, vázák, tálak, butykosok
szerepelnek, csupán a hátoldalon látható figura vetíti előre a későbbi évek
fő csapásirányát

A curriculum vitae még szerény, mindössze pár mondatból áll, és a felsorakoztatott néhány évszám után a következő olvasható: "Eddig több hazai és külföldi kiállításon vettem részt. Siklósi kiállítás, Pécs - Országos Kerámia Biennálé, Angyalföldi Képzőművészek III. Kiállítása, Fiatal Iparművészek Kiállítása."

Végül négy külföldi város neve, ahol addigra már letette névjegyét: Faenza, München, Frankfurt, Würzburg...

Kovács Éva pályájának kezdete

Kovács Margit keramikusművész 1977-ben bekövetkezett halála után egy-két évvel megjelentek a galériákban egy fiatal keramikusművész agyagfigurái. Úgy tűnt, a művészetszerető közönség szeretett volna valakit Kovács Margit helyére emelni. Valakit, akinek alkotásai ugyanúgy érzéseket ébresztenek az emberben, lehet őket szeretni, dédelgetni, gyűjteni...

Pólyását ringató anya, körülötte öt gyerek, köztük az egyetlen lány...
Kovács Éva az édesanyjának készítette ajándékba ezt a kerámiát 1980 táján,
amelyet a mamáról és a hat testvérről mintázott, és amely az egyik
internetes piactéren bukkant fel nemrég.
Azóta már valószínűleg új tulajdonosa van...

Kovács Éva figurái alkalmasnak látszottak arra, hogy ezt a vágyat beteljesítsék, és betöltsék azt az űrt, amit a nagynevű előd távozása előidézett. Akkor, az 1970-es évek végén, amikor az addig edényeket, készleteket készítő fiatal művésznő első figuráival jelentkezett, talán maga Kovács Éva sem gondolta még, hogy a kedves, bumfordi, jobbára fehér színű fiú- és lányalakok ekkora népszerűséget hoznak majd a számára...

KOVÁCS ÉVA 1938. május 1-jén született Nyírcsaholyban. Szülei pedagógusok voltak, akik hat gyermeket neveltek fel: öt fiút és egy lányt. Éva, aki jó tanuló volt, eleinte orvosnak készült, hiszen művész nem volt a családban. A debreceni gimnáziumból érettségi után végül mégis Budapestre ment, hogy az iparművészeti főiskolán jelentkezzen. Egy későbbi interjúban elmesélte a felvételi vizsgán szerzett élményeit, azt, hogy hogyan sorakoztak mögötte a tanárok, míg ő a feladat megoldásában szorgoskodott. Ösztönösen tudta, mit hogyan kell megrajzolni, megformázni, és miközben a társai egyre fogyatkoztak körülötte, ő mind jobban igyekezett, és végül felvételt nyert.

Másodévben választotta ki a kerámia szakot, ahol Borsos Miklós és Csekovszky Árpád lettek a mesterei.

1962-ben, a diploma átvétele után a kispesti Gránitgyár tervező iparművésze lett. Nem sokáig, mert hamar rádöbbent: nem elég új és új ötletekkel előállni, szembe kell néznie különféle emberi gyengeségekkel, irigységgel, szakmai féltékenységgel is. A biztos megélhetés helyett ezért 1966-ban a bizonytalan önállóság mellett döntött, ami óriási kihívás volt egy kezdő művész, ráadásul egy nő számára, akinek a nevét szakmai berkekben akkor még alig ismerték.

Thököly úti, első műtermében sokáig egyedi, korongozott edényeket, vázákat, kávés- és teáskészleteket készített, melyek díszítésében, mázazásában változatosan alkalmazta a gránitgyárban tanultakat. Hiszen arra remek lehetőség volt az az iparban eltöltött néhány esztendő, hogy kiismerje magát az égetési technikák és a mázak sokféleségében.

Első, korongozott figurális alkotásai is tulajdonképpen ezekből az edényekből nőttek ki, amikor az 1970-es évek végén, második önálló kiállításán a használati tárgyak közt megjelentek az első sakkfigurák, melyekkel azonnal nagy sikert aratott.

Kedves Barátunk!

A blogon szereplő szövegek és képek forrásmegjelöléssel átvehetők, bárhol közölhetők. Abban az esetben, ha mi egy fénykép vagy újságcikk eredeti szerzőjét is feltüntetjük, kérjük, hogy továbbközlésnél ez az információ ugyancsak szerepeljen.

Kérésünk továbbá, hogy itt a blogon, az adott bejegyzés alatti megjegyzésben, vagy email-üzenetben a regihidgaleria@hotmail.com címen szíveskedjen értesíteni minket arról, hogy hol jelenik/jelent meg a blogunkról származó tartalom.

Megértését köszönjük.