1983: kiállítások országszerte

A tiszaluci nagyközségi művelődési ház, a miskolci Mini Galéria, az Orosházi Üveggyár művelődési háza, a zalaegerszegi képcsarnok, a Csepeli Iskolagaléria, a hajdúszoboszlói Kisgaléria, a szentendrei, valamint a dabasi művelődési központ - ezek Kovács Éva 1983. évi kiállításainak főbb helyszínei.

A modern, kékkel nyomott meghívó részlete

A szentendrei kiállítás alkalmából a művelődési központ reprezentatív kiállítási katalógussal rukkolt elő. Az A5-ös méretű meghívó már maga is hatoldalas, kék színnel nyomva, benne dr. Pogány Ö. Gábor korábban már ismertetett méltatásával. Ám a meghívóhoz ugyanolyan méretű, de valamivel vékonyabb, minőségi papírra nyomtatott nyolcoldalas betét is tartozott, Kovács Éva nyolc különleges kerámia figurájáról készült színes fotókkal, melyeket Gajzágó Jolán szentendrei fotós készített.

Kovács Éva ekkor még Budapesten élt, és talán az 1983-as szentendrei fogadtatás is közrejátszott abban, hogy rövidesen feladta fővárosi otthonát és műhelyét, hogy a művészek városában, Szentendrén vásároljon egy felújítandó házat, rendbe hozassa, majd odaköltözzön műhelyestől, mindenestől.

A tárlatról Pellionisz Valéria művészeti író tudósított a Tükör c. hetilap Heti ajánlat rovatában:

"KOVÁCS ÉVA KERÁMIÁI

Szentendre, Művelődési Központ

A szentendrei meghívó mellékletének egyik szép részlete
Fotó: Gajzágó Jolán

Kovács Évának már majdhogynem végzete a siker: rátalált egy arány- és formarendre, amely simogató gyöngédséget ébreszt az emberben, akár a kölyökállatok gömbölyűbb fejformája. Nem is kellett nagyon keresni: ez az arány- és formarend ugyanaz, mint amelyet az etológusok táblázatokon mutatnak be. Így azután a kerek fejű, bumfordi emberkéket, lánykákat fodros vagy egyszerűbb ruhájukban a szó szoros értelmében úgy viszik, mint a cukrot - tudniillik édességüket veszik elsősorban észre bennük...

Pedig ezek a figurák nem csak és nem elsősorban bájosak: erényük inkább egyszerűségükben rejlik. Abban ugyanis, hogy szervesen nőnek ki a korongolt, edényszerű formákból, tovább folytatva Kovács Margit hagyományát, de a mézeskalácsbáb-színességet egyfajta nagyon finom, rózsaszínes, gyöngyházas, halovány drappos mázfajtával helyettesítve, és ízléssel ,meglovagolva' a század eleji boldog békeidők iránti nosztalgia hullámát.

A siker bizony csapda is: akit a ,közönség' szeret, az azt csinálja, amit várnak tőle. Nem könnyű így újítani. Kovács Éva azért megkísérelte: nagy méretű tálakba helyezett domborműszerű figurák jelzik újszerű törekvéseit."                 (Tükör, 1983. július 10.)

"Nagy méretű tálakba helyezett domborműszerű figurák jelzik
újszerű törekvéseit."

Ez a táncoló pár is szerepelt a meghívó mellékletében
Fotó: Gajzágó Jolán

Nem lehet nem felfigyelni a kissé kritikus hangvételre, amely a fenti rövidke írást jellemzi, és amely először hangzik el Kovács Éva kerámiáival kapcsolatban, valamint a Kovács Margit figuráival történő párhuzamba állításra. Ez utóbbit erősíti a két művész vezetéknevének azonossága, amelyből néha megmosolyogtató félreértések adódnak ("- Nem tudtad? Ő Kovács Margit lánya...!") A közönség szeretete olykor intimpistáskodásra, "jólérte-sültségre" késztet bizonyos embereket, amit rossz néven venni nem, legfeljebb elnézően tudomásul venni lehet.

Kovács Éva töretlenül folytatja a megkezdett utat a következő bő két esztendőben is, kiállításain azt nyújtva, amit várnak tőle: táncoló párokat, menyasszonyt-vőlegényt, babaváró kismamákat, kisgyerekes anyákat... Ám a lelkében lassan újra feltámad a belső kényszer, hogy elindítson valami mást is, valami újat, ami majd 1986-ban válik kézzel fogható valósággá.